Itt ülünk ketten, Éjszaka, melletted én.

Te kérted, hogy itt legyünk. Nem először vén

az idő. De tudom, hogy máskor nem lehet,

mert anyád az Idő s Nappal isten nevelt.

Büszke vagyok Rád, öreg vándor barátom!

Sokszor látjuk egymást. Tudod minden álmom.

Ismered vágyaim. Láttál már szerelmet,

láttál már olyat, mit lelkem nem felejthet.

Mosoly, könny vagy harag; mindegy, itt vagy nekem.

Mindig eljössz és annyira fogod kezem,

csak Apám riaszt el véres címerével,

de a búcsú édes, mint a dió mézzel.

„Várlak!” – súgod s tudom, itt fogsz várni tényleg.

Itt mindig van helyed. Sebre vagy te bélyeg.

Várlak én is! Neked élek minden napot,

órát, percet és ó, minden pillanatot.

Tükröm te légy mindig, sötét tükör, mert más

szenes szemed könyvében minden pillantás!

Ölelj éjjel lágyan s kísérj el utamra!

Ígérem, vigyázlak úgy, mint aki lopna!

Éjszaka, barátom, ha sóhajt a Hajnal,

fuss el más vidékre, ne gondolj a bajjal!

Lepj meg mást is, kérlek, s legyen csókod hűvös:

Máshol is megtalál ugyanígy egy bűnös…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.