Egy ajtó csattant jó hangosan.

Már teljesen megszokta, hogy egy-két szomszéd úgy beveri az ajtót, hogy az az albérlet leghátsó bugyraiban is hallatszik. Nincs mit tenni: az egyik alkoholista, a másik egyetemista…  A végződés ugyanaz, a mérték is hasonló.

Kinyitotta a szemét, de a sűrű sötétben semmit sem látott. A redőny semmit nem enged át az utcai fényből, és szerencsére már forgalom zaja sem tarkítja az éji csendet. Nincs is jobb alkalom fordulni egyet és vekkerig aludni egy jót. A gonosz óra még néma, de minden reggel eljön az ő ideje. Néha akkora taslit kap, hogy leesik a földre. De még bírja: jó kis hagyaték.

A fal felé fordulva sóhajtott egyet, és szuszogva kereste az álma fonalát, amit valahol ott ejtett el, hogy fogócskázott egy parkban sok éretlen társával egyetemben. Sok volt a fa, volt pár szobor, zöld gyep, meg egy patak, ami csepegett. Idilli környezet, főleg a csepegő patak tetszett neki csobbanó tükrével. Csepegő? Csepegő…

…Hirtelen felült az ágyban. Lábával előkereste a mamuszt az ágya mellől, hogy kilépkedjen álma megrontójához. Lendületesen felcsapta a fürdőszoba villanykapcsolóját, majd megállt a mosdókagyló felett. A szemben lévő tükörből egy nyúzott arc nézett vissza. A meggyötört tekintet leesett maga elé, ahol a tökéletlenül elzárt csap csepegett a bedugaszolt mosdókagylóba. Ezt elfelejtette, így hagyta. Azonnal kihúzta a dugót, megtörölte kezét és közben végignézte, hogy hogyan örvénylik le a víz a lefolyón. Mikor teljesen leért, elmosolyodott és komótosan, már-már félálomban elindult éjjeli fekvőhelyére, ami már jól be volt melegítve ezen a hideg tavaszi éjszakán.

Semmi másra nem tudott gondolni, mint a másnapi vizsgára. Valahányszor eszébe jutott, próbálta elterelni tudatosan a figyelmét, nosztalgiázni egy picit vagy addig számolni a napokat karácsonyig, ameddig el nem alszik. Ez most is biztosan be fog válni… Csak az a vizsga ne lenne! Vér fog folyni, csepegni szépen. Csepegni, csöpp-csöpp…

…Gyorsan kiugrott az ágyból. Kint már világos volt, bár a redőny erősen tompította a szikrázó napsütést. Az órát kereste tekintetével, közben pedig elkezdett nagy sietősen öltözni. Nem lehet, hogy elkéssen, muszáj, hogy odaérjen, rengeteg múlik ezen a vizsgán! Ing a vasalódeszkáról, öltöny a szekrényből, cipő a fogas alól. Akkor vette észre a földön a vekkert, amikor visszarohant a diákjáért a szobájába. Számlappal lefelé feküdt a földön, a hátlapja felnyílt és nem kattogott. De a lendület nem hagyta megállni, gyorsan megfordult a sarkán és rohant kifelé az ajtón.

Egy ajtó csattant jó hangosan.

Az óra nem működött. Számlapja is megadta magát. Az örökkévalóságnak mutatta a fél tízet. A kék zománc, ami még valamikor harminc éve kerülhetett rá, lepattogzott.  Annyi történetet és eseményt megélt már: leánykérést, hosszúra nyúlt, mély, baráti beszélgetéseket, születésnapokat, nem is egyet, rögtönzött keringőket. Végig derék módra szolgálta aktuális gazdáját, nem igényelt semmit cserébe, de mégis, csak pofonokat kapott. Minden egyes alkalommal, amikor teljesítette kötelességét, lecsapták, jó alaposan, ahogy a kocsmában a pultra szokás. De mostantól minden megváltozik: nem fogják többet ütögetni, végre pihenhet, nem kell riasztania és nem fogják többet szidni, hogy milyen hangos vagy pontatlan. Soha többé…

És mindeközben, szépen halkan elkezdett csepegni a csap.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.