Sarokban bújó torzszülött, egy fattyú vagyok én. Naiv élet nyáron, télen s halálom reggelén.   A fény mindig ugyanúgy szór, ha a Napot lesed, ugyanúgy a sötétség is, a félénk hitvesed.   Sarokban ülve mondd, mit ér? Domb nélküli a fal, nem hajol hajadba…

Itt ülünk ketten, Éjszaka, melletted én. Te kérted, hogy itt legyünk. Nem először vén az idő. De tudom, hogy máskor nem lehet, mert anyád az Idő s Nappal isten nevelt.   Büszke vagyok Rád, öreg vándor barátom! Sokszor látjuk egymást. Tudod minden álmom. Ismered…