Jobbal
2012.01.07. 03:37
Jobbal
Szakadt az ember, kettő lábra.
Így bujdosott el, hogy majd hátha
megtalálja
újra párja
és utána búsörömest
járnak együtt. Gondolta, ezt
csak sikerül véghezvinni.
Ugrándozott nyomról nyomra.
Néha diónyira gyomra
összeszorult,
és tornyosult
hosszú útnak téglaszaga,
csontkeserves önvalója
egyetlenegy önmagára.
Pusztán levél, aki a
pusztán megél, hamis a
remény, mely kísérti
minduntalan.
Fogta a botját és
homokba döfte, mert
hátra a múltja,
mögötte jövője.
Balga a hitben, mert rongyos a lelke:
pajzsa volt minden, mi fogta, ölelte, de
elhagyta kincsét, mentse a nincsét,
Szabadság, pajtás, légy hű kollegám!
Lépésre lépés, domb mögé völgy és
eljött az erdő üldözte mező.
Lebben a nyárfa száznyi szolgája
kétszín ezüstös zseng’falevél.
Érre patak majd tóra a tenger,
partja a végtelen sárgakék csík.
Félmaga fogta és tette a dolgát:
ült csak és tűrte, hogy óceánt sír.
Komoran szürke lett tekintete.
Fogalma sincs,
hatalma nincs, hogy
megkaparintsa a titkát: miért van,
mása helyett semmi boldogabb erre.
Visszanézett, hova húzta a merre és
egyre inkább lett erre az arra.
Fogta a lelkét: elindult hát balra.
Vissza a bokron, tűzlegelőkön,
hóban és szélben, hegynek ölén.
Párja, ha bírja,
várja a pírja
elfeledett csöpp arcon, helyén.
Ismert lett a környék, bánya,
régelhagyott lókaszárnya,
s ott a szalma,
benne alma
lett a bájos másik félnek:
máshol őt sem tűrhették meg
s elment végleg máshova,
ahol mindenki otthona
várja fenn és nem számít, hogy
ki kivel van. Nem tágít.
Fekszik hűsen,
parlagon.
Megtalálja régi párja,
megremeg, majd megmered.
Térdre téve ím belátja,
mindkét félnek csak jobb lett.
Máshol is van biztos tenger,
partján biztos ott ragadt;
tengert sír az óceánba:
sánta mért csak ő maradt?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.