Szolgamódra

Egy éves az erjedt szolga.

Miért nem vágja falhoz, porba

a múltat s bontja újra nagyra

álmosfényű szárnyait?

Mi kell neki? Honnan vegyem?

Ami termett itt a hegyen

mind oltárán hever már!

Nincs több adomány! Nincs felár!

Nincs mit, honnan és miként!

Ácsorogni sem jut időm, ha

nyakamban a bájos szolga.

Te zsarnok! Olyan jó nélküled!

Ha vagy, én nem…

Így is élem az élet bokrát, fáját, baját.

Nincs más, csak az akarom.

Az van! Ez a hatalom!

De te? Ocsmány a mód, hogy meghurcolsz!

Ocsmány és felháborító a tett!

Olyan, mint a sav: mar és nemesít,

de vagyok nemes eléggé, ne félj. Marha

az, ki hagyja, hogy két kezét

három más helyre kösse szét.

Szemben állunk, Szolga!

De mégis: én vagyok a pór…

Mert ha nem lennél, nem lennék különb;

ha kínzol, másnak örömöt szerzel;

ha megölsz sem lesz önrészed kétes.

Helyettem más lesz úgyis rád éhes…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.