Együtt fő, mint két tojás.

Kopott az edényzománc.

Nehéz, mert hűlni nem lehet,

nem lesz románca senkinek

és a kéz megremeg.

Vérrel mázolt könyvgerinc.

Minden lapja Andersen.

Történetük összefűzve,

nem nyílik ki sehogyse, de

megint kézbe veszed…

Bájos, csöppnyi üveggyöngy,

erdő széli öreg rönk.

Fáradtlelkű, alkonyatkor

fújd a fákat! Zúgjon fasor:

itt a Telek Tele!

Cölöp csak, mi várva ül,

mégha néha kiszédül

helyéből a lomha, barna

álom seprő szalmabála.

Arrébb alszik: Veled.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.