Szárnyakon

Jéghideg van. Két kezem

úgy marad, ha szét teszem.

Bíborvörös alkonyon

önmagamban folytatom,

mit megkezdett a téli szél.

Fagyott mezőn fésülőn

átviharzik, legelőn

meg-megállva furulyál,

kísér egy halálmadár

oly károgón a fák felett.

Szürke út és szürke nép,

szürkén kongó Feszty-kép.

Bágyadt, lomha mozdulat

s zúg a büszke szárny alatt

a lég, a kék, mi vért arat.

Átkarolva gazt, utast

hírt viszek. Nincs mozzanat.

Sötét légben elfagyott

lelkem nem sóhajthatott,

csak alázúgott egy kereszt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.