Tüzet!

Rozsdás vánkoson fejem csak hever.

Fejemben pusztító gondolat seper.

Száll a por a kezemre…

Az ember most tetemre gyűlt.

Síró fölül szívni a szorult levegőt.

Nézni, hogy kecmereg. Nézni a szenvedőt.

Nézni, hogy ziháló melle alatt teste,

mint egy csúf rongydarab: úgy össze van esve.

Tűz perzseljen a Földön végig,

szeme legyen tisztító, hatalmas!

Olvasszon meg hitványt és mérgest,

olvasszon meg dalra nem alkalmas

lantot. Mindent, mi átkát hordja itt

a létnek, s eltörli roskadt romjait.

Szálljon a Nap a földre, akkor az

lesz az én napom! Az lesz a vigasz!

De addig nyomja a fejem a kő,

újságpapír a napi temető.

Ellököd kezem és tudom, hogy mért:

törlessz majd egyben hitvány sorsodért…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.