Kötődés
2018.10.10. 23:03
Voltam már ilyen helyzetben sokszor, de mégis…
Látom, hogy ott van a sarokban.
Lábnyom.
Ez nem olyan, mint a város, ahol nem hallod magad.
Itt van minden!
Várrom. Erdőtlen mező, mezőtlen erdő meztelen.
Tényleg sötétbarna, de nem zavaros az avar.
A beton. Azt már ismerem. Rálépek és oda sodor, ahova kell.
Naponta mártózom melegében-magányában.
De itt nincs…
Talán elfáradt vagy elfogyott?
A fű. A legderekabb szolga: mióta él,
mindig meghajol
a szélnek, ha fúj.
Megfesti a napod, ha elhasalsz,
ha fáj.
A víz. A szemtelen… a határait mindig kóstolgatja. Változik.
Változtat.
Utat híddá, kereket komppá.
Semmit szigetté, szigetet semmivé.
Patakot óceánná.
A kő. Az csak marad… Azt már ismerem.
Szobrászok a szél és a víz, modell a fenti izzógömb.
Nehéz darabja a tájnak.
Sír keservesen a szorgos művészekért, hogy valakinek
emléke lehessen.
Műemlék.
Sírkő.
–
Nagyon szép az alkotás! A vonalak szögetlen tengere hűsíti szemem.
Már-már fürdik!
De mégis csak arra tudok gondolni, hogy mi az értékesebb:
a kép vagy a képkeret?
A kő vagy a gondolat?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://felhokkoze.blog.hu/api/trackback/id/tr6514294897
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.