Előremetszés

Alfa.

Csak egy csalfa

áhítattal átitatta

lelkem kétlő kéklő

lapvizét, pocsolyát.

Látod, ujjam száraz maradt.

Marad is, Maradis!

Fogd a kezem, rágd a körmöm

végéről mindegyik öröm

maradékát, amíg látod.

Pihenj karom erdejében,

sosem lesz neked, Szelídem

ott az Éden,

mint a képen mintaképpen:

Lassú robaj tücsökszóval

csipog minden madárbogár.

- miért nem jó mindenkinek, ami van addig, amíg… -

Béta.

Belőled sem iszom még ma.

Zászlót bonts, Te álomlény!

Zúdíts mindentkeltő fényt

senyvedtszürke testemre!

Nézz csak kicsit szemembe!

Légy a párom, s napnyalábon

végigtáncoltatlak én,

megmutatok mindent s mámor

közben fűzze csuklónk Ámor!

Neked adok mindent égig,

hogy Melletted játsszam végig

játékom. És deres fejjel,

kortól ázott öreg hittel

párnámról is úgy szálljak fel,

hogy nekem más soha nem kell.

Se Gamma, se Tau:

egyetlen Béta,

legyél nekem Te az, aki

egészen Oméga.

Teodolit árnyékában

pont legyél lelkemnek!

Örök legyen építményünk,

szóljon róla sok ének!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.