Csípj meg!

Csípj meg, mert álmodom! Nem, ez nem lehet!

Ilyen a rövid életben egyszerűen hogy terem?

Ezen a zátonyon… Ezen a darabka rögön

a folyó közepén, ahol csak Te meg én.

Nem lehet, hogy a szél együtt kapjon hajunkba,

nem lehet, hogy hajunkat egyirányba fújja.

Nem lehet, hogy Te itt állsz, szembe Veled én

és minden más megállt, ahogy ránktalált.

Súgja a napfény, súgja és hallod. Viszi a kék ezüstben neved,

száguld a víz alattad, a Természet.

Elhalad, de mi nem. Mi itt vagyunk, fenn!

Láthatsz itt mindent, halat, madarat

a parton és egyéb szép állatokat.

Nézd, milyen aranyos! Egy darabka dió

és úgy örül, mintha látná hívogató

szemed, Te bájos! Az milyen csábos!

Szerinted hogy lehet, hogy most itt ülsz

és nem máshol, mással úgy elkerülsz,

hogy nem is látlak? Hogyan?

Ez lehet a végzet, ami mindörökké létezett

és egybeforrt lelkünk mélyén egy képzelet.

Egy árny csupán az eddigi és most

világos minden! Virágos a köd!

Mindenemet odaadnám, hogy minden este

pilláid utolsó rebbenését lesve

melletted legyek, míg meleg a lég

az orromban. Illatod szívnom elég,

hogy mennyei otthonunk ízét számba –

éltünk hídja fölé egy oktávra –

hangold. Ó, művésze a szépnek,

honja a jónak, ríme a hűnek.

Látod a hal, hogy úgy ficánkol!

Ránk vár a világ, és legyünk bárhol,

lelkem a lelked árnyéka lesz.

Ágya és mentse,

hogy bájod úgy hintse

az üdvöt fejemre,

elfásult szememre,

mint a nappal a napsugarat.

Csípj meg, kérlek!

Álmodom – félek…

Fogd a kezem, hogy érezzem

selymes melegét!

Ha ez lesz ébresztőm, hajnali napsugár,

ébredjek hát inkább fel, mert aludni kár…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.