Libikóka
2012.10.27. 03:42
Mindig csak Rád gondolok.
És lám, megint itt vagy.
Szemed rabló hűtlenként
agyam zugába fagy.
Nem lehet elfeledni,
sorsommá változott
a kép, amiben hittem.
Pokollá változott.
Pokollá változott a lét,
szivárványszürke köd.
És lám, végszóra pilllád
szívembe költözött.
Nehéz a kő görgetni
újra és csak újra,
mégis mindig szebben fáj,
még szebb ok a búra.
Nehézzé lesz a könnyű,
szomorú a varázs,
egyszerűbbé a szörnyű,
szégyenné a palást.
Lobban csábos női szem,
ajkán furcsa dallam.
Szirén ének csendet öl:
mindenem a porban…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.