Sarokban bújó torzszülött,

egy fattyú vagyok én.

Naiv élet nyáron, télen

s halálom reggelén.

A fény mindig ugyanúgy szór,

ha a Napot lesed,

ugyanúgy a sötétség is,

a félénk hitvesed.

Sarokban ülve mondd, mit ér?

Domb nélküli a fal,

nem hajol hajadba a szél,

a rigó se szaval.

Elvették tőlem, hajdanán

dicső lovag voltam,

dicső lovag sorsom végül

elterült a porban.

Vedd fel a pallost, ó te hős!

Idézd régi fényed!

Járd az országot és nézz meg

erdőt, mezőt, rétet!

Nem lehet. A porpokolban,

itt van minden múltam.

Nem hagyom, hogy - mint az élet –

elfonnyadjon halkan.

Idefekszem pajzsom mellé.

Annyit védett engem!

Így megyünk a Másvilágra:

rozsdában és csendben.

Sarokban fekvő bűzlő dög,

egy fattyú vagyok én.

Igaz halál talál rám az

Élet legelején.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.